Project Description

A hangulatzavarok a pszichiátriai megbetegedések azon csoportját alkotják, amelyben a hangulat tartósan valamely szélső irányba tolódik, amit a környezet történései nem vagy alig befolyásolnak. A hangulatváltozás a leglényegesebb, de nem szükségszerűen a legszembetűnőbb tünet. A hangulat vagyis az általános (testi-lelki) közérzet megváltozása együtt jár a magatartás, az érzelmi reakciók, a kognitív és a vegetatív funkciók változásával. Majdnem mindig károsodnak az interperszonális, szociális kapcsolatok és a munkahelyi teljesítmény, tehát az élet minden területe érintett.

A depresszió az utóbbi időkben szinte járványszerű méreteket öltött. Hazánkban 1,2-1,5 millió embert érint, de a 16 év feletti népesség 25 %-a panaszkodott már depressziós tünetekre. A felmérések szerint az öngyilkosságok 70 %-át depressziós emberek követik el.

Depresszió

A depressziós tünet a hangulat jellemzője. A rosszkedv, a szomorúság, a bánat kifejezésére használjuk. Ezek olyan átmeneti állapotok, amelyeket a legtöbb ember az élet különböző szakaszaiban élhet. Tehát egyáltalán nem lehet kórosnak tekinteni.

Alaptünet a depressziós hangulat, az érdeklődés és az örömre való képtelenség csökkenése, súlyos esetben megszűnése, a negatív gondolkodási séma, az energia csökkenése, amely fáradékonysághoz és csökkent aktivitáshoz vezet. A legkönnyebb feladatok is óriási erőfeszítést igényelnek, és kifejezett fáradtságot okoznak. Az alaptünetek mellett gyakori a koncentráció és a figyelem csökkenése, a memóriazavar, az önbizalom és önértékelés csökkenése, a bűnösség- és értéktelenségérzés, a jövőt illető pesszimizmus, az önsértések, öngyilkossági gondolatok, étvágy- és alvászavar.

(Forrás: Szálódczky Erika, Herr Judit: Hangulatzavarok In. Füredi-Németh-Tariska: A pszichiátria magyar kézikönyve, Medicina)

Gyermekkori depresszió:

A különböző fejlődési állapotokban a gyermekek szomorúságukat különbözőképpen fejezik ki, és az évek elteltével egyre jobban igyekeznek kontrollálni. Épp így változik az életkorral az is, hogy fel tudják ismerni mások szomorúságát, és igyekeznek a másikat megvigasztalni.

A depressziós tünet a hangulat jellemzője, a rosszkedv, szomorúság, bánat kifejezésére használatos. Ezek olyan átmeneti  állapotok, melyeket a legtöbb ember az élet különböző szakaszaiban átélhet, tehát nem lehet krónikusnak tekinteni.

A gyermekkorban nem is a szomorúság, hanem az irritabilitás a vezető tünet.  A gyermek a megszokott örömszerző tevékenységeit abbahagyja, és gyakran elsősorban állandó unalomról panaszkodik, amit nem tud ellenőrizni.

A vezető tünetek mellett az alvás és az étkezési szokások megváltozása  (fokozódás, vagy csökkenés), állandó fáradságérzés, koncentrációképesség gyengülése miatt tanulási nehézségek jelentkezhetnek.

Emellett előfordul, hogy a gyerekek olyan dolgokért is önmagukat okolják, melyekről nem is tehet (pl. szülők válása). Önértékelése romlik. Rossznak, butának, csúnyának tartja magát. Gyakori tünet a halállal való fokozott foglalkozás, vagy öngyilkossági gondolatok, tervek, esetleg kísérlet.

Csecsemőkorban a szeparáció, az elhanyagolás hatása apátiában, alvászavarban, testsúlycsökkenésben jelenik meg. A gyermek ételt nem fogad el, szomatikusan nem fejlődik, sokat sír, himbálja magát. Jellemző még a szociális visszahúzódás, mosoly-válasz hiány, súlycsökkenés, arckifejezés, testtartás, sírási hang megváltozása. Étel elutasítása, lassú fejlődés, mozgási sztereotípiák.

Óvodáskorban a depresszív állapot pszichoszomatikus tünetekben nyilvánul meg (fejfájás, hasfájás). Egyéb tünetek (maszturbálás, enurézis, tik) jelzik az affektív zavart.

Kisiskoláskorban adaptációs nehézségek, különösen környzetváltozásokkal, koncentrálási és figyelemzavar, teljesítményromlás, éjszakai nyugtalanság, fejfájás, enurézis a megjelenési forma.

Prepubertásban gyakori módja a depresszió kifejezésének a szociális visszahúzódás, dühkitörések, magatartászavar, irritábilitás. Megjelenik a klasszikus tünet, az apátia, a rossz étvágy, a motoros gátoltság, boldogtalanságérzés, enerváltság. Már van szenvedés- és boldogtalanságérzés, bűnösségérzés.

Serdülőknél a depresszió a felnőttkori formában jelenik meg. Gyakoriak a szuicid gondolatok, szomorúság, alvászavar (elalvási nehézség, túlalvás), étvágyzavar (csökkenés, fokozódás), értéktelenség érzés, nyugtalanság, öngyilkossági gondolatok, testi tünetek.

Jellemző tünet a hiperaktivitás, viselkedészavar, mely különösen 9 éves kor után észlelhető. Ezt nevezzük depressziós magatartászavarnak. A depresszió  a serdülők 20-30 %-ára drog illetve alkoholfogyasztás a jellemző.

A gyermekkori depresszió kritériumrendszere Wienberg szerint:

  • diszfóriás hangulat:szomorúság, magányosság, reménytelenségérzés, ingerlékenység, hirtelen hangulatváltások, sírásra való hajlam
  • önvádlás
  • izgatottság
  • alvászavarok
  • az iskolai teljesítmény megváltozása
  • társas kapcsolatok csökkenése
  • az iskola iránti attitűd megváltozása
  • testi panaszok
  • fáradékonyság és az energia csökkenése
  • étvágy és a testsúly szokatlan mértékű megváltozása

(Forrás: Gácser Magdolna: Pedagógiai Pszichiátria)

Kezelés:

  • gyógyszeres (hangulatjavító)
  • szorongásoldó szerek alvászavaroknál
  • egyéni, családi, csoportterápia
  • pszichoterápiás kezelés (kognitív viselkedésterápia, pszichodinamikus terápia),
  • biofeedback (HEG), neurofeedback, alfa-theta terápia
  • relaxáció,mindfulness

Mi a burnout?

A burnout kifejezés az angol „to burn out” azaz kiégni kifejezésből származik. A kiégés nem egyik napról a másikra történik, általában hosszú évek folyamatáról beszélünk, mely több fázison át alakul ki, fejlődik. Legtöbbször kimerültséggel, túlterheltséggel kezdődik. A belső és külső egyéni túlterhelésre adott egyéni reakciók gyakran a munkahelyi helyzettel függnek össze. A tartós túlterheltség következtében kialakult hosszan tartó stressz a terhelhetőség csökkenéséhez, rezignációhoz vagy akár apátiához is vezet. A burnout testi és lelki tünetekben is megnyilvánul

Tipikus tünetei:

Fizikai: fáradtság, alvási zavarok, legyengült immunrendszer, lemerevedett hátizmok, hátfájás, migrén, szívdobogás

Lelki: koncentrációs zavarok, levertség, értelmetlenség érzése

Korai figyelmeztető jelek: szabadság után sem kipihent, fülzúgás, elhanyagolt érdeklődés, hobbi, hangulatingadozás

Magatartás: szétszórtság, több hiba, motiválatlanság, agresszív, lekicsinylő megjegyzések, munkatársakról…stb.

A burnout és a depresszió elválasztása

Arról a kérdésről, hogy a burnout a depresszió társadalmileg elfogadott formája, még a szakértők is vitatkoznak. Van átfedés közöttük. Az érintettek panaszaik ügyében mindig alapos orvosi kivizsgálás szükséges. A két dolog egymástól nem határolható el.

Burnout:

  • nagy késztetés, erős alapmotiváció, célorientált életszervezés
  • az élet a teljesítmény következtében javul
  • még több teljesítmény a kimerültségig
  • extrém kimerültség, fáradtság
  • túlbecsüli saját erejét,
  • apátia
  • magas kortizolszint egészen a szétesésig
  • gyakran függ össze traumával
  • testi panaszok

Depresszió:

  • az élettervek terén kis céltudatosság
  • a teljesítmény hatására az életminősége nem javul
  • nincs többletteljesítmény
  • búkomorság, nyomott hangulat
  • szomorúság, melankólia, csüggedtség
  • alacsony szerotonin, noradrenalin szint
  • inkább gyermekkorral függ össze
  • negatív gondolatok, öngyilkossági gondolatok

Mint látható van néhány fontos jel, ami megkülönbözteti a burnoutot a depressziótól. A megbetegedéshez vezető út is eltér. A burnout esetében általában nagy hajtóerő és nagy célok állnak a háttérben. A magas teljesítőképesség fázisában még előrehalad az, aki utána betegségben hanyatlik. A depresszió ezzel szemben eleve kis belső hajtóerő, és az életcélok elérése iránti kevéssé céltudatos megvalósítás jellemző. Az élmények és tapasztalatok feldolgozása, valamint a hozzájuk kötődő cselekvési stratégiák eltérőek. A kialakult kiégés depresszióhoz vezet. De: nem minden depresszió burnout. A depressziót számos tényező befolyásolja, mint pl.  genetikai hajlam, tanult tehetetlenség vagy traumatikus élmények. A burout fázisai csak egy út a sok közül mely depresszióhoz vezetnek.

Módszer:

  • Neurofeedback, HEG tréning,pszichoterápia (egyéni, család..), pszichoterápia, kognitív terápia, mindfulness alapú terápiák (MBCT)

Időpontkérés

Időpontkéréshez töltsd ki az alábbi űrlapot!